Kertes házunk legnagyobb sztárja

Nem olyan régen változtattunk a férjemmel a véleményünkön, és bár sokáig nem tudtuk, hogy jól döntöttünk-e így, most már azt mondhatom, teljesen tökéletesen biztosak vagyunk benne, hogy nagy hibát követtünk volna el, hogy ha nem egy kertes házban terveztük volna a gyerekekkel a közös életünket, hanem a hatodik emeleti nagyobb lakásunkban maradtunk volna. Sokáig ugyanis úgy gondoltuk, hogy ez egy tökéletes megoldás arra, hogy az ember a város közelében maradjon, és ne kelljen folyamatosan a ház körüli munkálatokkal tölteni az időt, hogy maradjon a gyerekre és önmagunkra is elég energia, azonban most már tudom, hogy nincs is sokszor nagyobb kincs az embernek, mint amikor ki tud ülni a saját háza kis kertjébe, amit persze ő gondoz, és a gyerek számára is hatalmas élmény, hogy akkor és szabadon mehetnek a kertbe amikor csak akarnak. Nem kell kocsiba ülni és utazgatni ahhoz, hogy mondjuk bújócskázzanak egyet kint, vagy hogy hintázni tudjanak egyet. Nagyon élvezik és igazán boldogok hogy leköltöztünk ebbe a kis kertes házba.

Persze voltak azért feladatok, mert a felújítási munkálatok egy részét mi sem úsztuk meg, hiszen festeni kellett, és egy pár burkolat is cserére szorult, de szerencsére a férjem iszonyatosan ügyesen meg tudta ezeket a feladatokat oldani a Fabrikshop csapata és termékei, eszközei segítségével, hiszen szakemberre várni manapság nincs elég ideje az embernek. Hihetetlen mennyire hosszú egy-egy szakember esetében a várakozási idő. A következő dolog, amit pedig most már így tavasz kapcsán be kellett szereznünk egy fűnyíró volt, amit persze máshonnan nem is próbáltunk volna beszerezni, csak és kizárólag a fabrikshop.hu segítségével vásárolunk már bármit, és azt kell mondjam, hogy tökéletes választás volt ismét. Ez az új kis fűnyíró a kert sztárja lett és persze a férjem kedvence, hiszen nagyon gyors és látványos munkát biztosít. Imádjuk a kertet, a házat és a fabrik csapatát is.