Első pályázatunk eredménye

Egy agrár céget nem csak kialakítani nehéz, de az évek során folyamatosan pozitív eredményt termelni benne, és még növekedésnek is indítani szinte lehetetlen kihívásnak tűnt nekem még pár éve. Hála a jó égnek, talán kicsit a szaktudásunknak is, a jó döntéseknek és az időjárásnak, egyre nagyobb eredményeket ér el a cég. Szépen fejlődik, és a tavalyi évben már tartalékot is tudtunk képezni hála a jó égnek. Külön öröm számunkra, hogy ma már tizenöt embernek is tudunk munkát biztosítani, akik szeretnek hozzánk járni dolgozni, szinte minden reggel mosolygós arcokkal indul a munka, és ez hatalmas élmény számunkra.

Most pedig már eljutottunk oda is, hogy életünk első nyertes pályázatát tudhatjuk magunkénak, aminek eredményeképpen egy új traktor fog nemsokára munkába állni nálunk. Hihetetlen nagy öröm ez nekünk, hiszen van számos olyan feladat és folyamat, miben felbecsülhetetlen segítséget fog tudni nyújtani, és nem csak hogy könnyebben, de sokkal gyorsabban fogunk tudni elvégezni feladatokat a segítségével, így pedig sokkal több munkát fogunk tudni vállalni. Főleg így, hogy az Odisys Kft. segítségével sikerült a választást olyan profin megoldani, hogy több területen is maximális segítséget biztosítson számunkra, felesleges erőforrás ráfordítások nélkül, hihetetlen jó áron.

Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy ha pályázat benyújtásán, vagy egész egyszerűen csak traktor vagy kisgép beszerzésén gondolkodik, hogy vegye fel velük a kapcsolatot, mert hihetetlen nagy segítség a választáskor a tanácsuk és szakmai tapasztalatuk a gépek terén. Mi biztosan mindig hozzájuk fogunk fordulni, reméljük még számtalan ilyen nyertes pályázat birtokában leszünk majd az elkövetkező évek során is. Addig is alig várjuk az új traktor munkába állását. Remélhetően hihetetlen nagy növekedésnek fogja indítani az egész céget.